Az előző rész tartalmából
- Ariana boldogan ugrándozott anyukája mellett, míg ő kezét szorongatva ügyelt a kocsikra, a zebra felé véve az irányt, hogy bemehessenek a városi nagy piacra. A város közepén elterülő több kilométeres placcot árusok töltötték fel, akik finomabbnál finomabb ételeket kínáltak, és szebbnél szebb ruhákat tuszkoltak az emberekre. Ariana ritkán jöhetett ki ide, viszont imádta a nyüzsgést. (...) - Oh, Patrícia! Hát megint megtalált a kislányod? - mosolygott a fekete hajú nő. Ő volt az, akitől pár hónapja a babát vették. Patrícia értetlenül bámult a nőre. Fogalma sem volt, honnan tudja a nevét. - Drágám, hát felismersz? - villantotta meg sárgás fogait Arianára, aki vadul bólogatott.
- - Gyere Szépségem!- Mi az?- Kóstold meg!- Hús?- Nem is akármilyen!- Csirke?
- A lány gyomra felmordult. Éhes. Már majdnem másfél napja nem evett. Senki nem járt az erdőbe. Mindenki tudta, ha betéved valaki, senki nem tér vissza. * CSATT * Egy ág tört össze.Ember? A lány nesztelenül emelkedett fel a földről, és a hang irányába haladt. * CSATT * Egy újabb ág. Élelem? Egyre közelebb ért az áldozathoz.
- Miért nem segítettél mikor szükségem volt rád? Körmeit a nő vérző bokájába mélyesztette. Miért nem mondtad egyszer sem, hogy szeretsz? Ariana közelebb húzta magához. Miért nem kerestél mikor eltűntem?
Késő délután van. A nap gyorsan elment, Ariana pedig ma nem evett friss húst, csak a pár napos nő karját. Éhezett. Kezdett legyengülni, mert az a pár falat hús nem segített neki fenntartania az energiáját. Nem volt még ilyen az elmúlt pár évben. Mindig volt kit ennie. Mindig volt egy buta ember, aki bemerészkedett az erdőbe, és nem hitt a pletykáknak, amiket a faluban hallott. Jól tette.
- Most mi lesz? - kérdezte a vörös hajú lány a fiútól. Kirándultak. Az erdőtől, mibe bemenni öngyilkosság volt, csupán pár kilóméterre helyezkedett el. - Pár óra múlva sötétedik, nincs fánk, de még hely sem, ahol találhatnánk! Hogy lehettél ilyen figyelmetlen Niall? Az ég szerelmére, mit eszünk így? - esett kétségbe a vörös szépség. Helstonnak hívták, ám jobban szerette a Hell becenevet. Tipikus álom lány volt. Vörös, göndör, hát középig érő haja annyira egészséges, és csillogó, hogy már ránézni is csodálatos volt. Arca oly fehér, mint a porcelán babáké, illata az eper és ananász zamatával vetélkedett, alakját pedig egy gyárilag készített barbi baba is megirigyelné. Emellett volt egy tökéletes barátja. Niallnak hívták. - Sajnálom! Bekészítettem volna, ha nem azzal lettem volna elfoglalva, hogyan tegyem be ezt a bazi nagy táskát, ami a tiéd! Minek hoztál ennyi mindent? Ha eszembe lett volna sem fért volna el már a tűzifa! - emelte fel a hangját a szőke fiú. Veszekedtek. Pont úgy, mint korábban. Mindketten utálták ha kiabáltak egymással, de a kapcsolatuk már rég elromlott, csak ők nem akarták elhinni.
Niall nagyon szerette a lányt. Múlt időben. Eljutott ahhoz a ponthoz, amikor már nem érdekli, hogy a lány mennyire meseszép, ha egyszerűen a viselkedése kibírhatatlan. Persze, a vita vége békülés lesz, hisz a lány végül rájön, mennyire is vonzza Niall külseje. Az egyik pillanatban ordibál, a másikban pedig nyájasan ad puszikat barátja arcára - aki nem mindig nézi ezt jó szemmel, ha éppen a hangulatváltozás pillanatok alatt következik be.
- Jó rendben, van elég tűzifa a mai napra, holnap pedig majd szerzünk valahonnan. Viszont halat kell ennünk.
- Már miért kéne halat? Nem eszek halat! - Hell újra kiakadt, és hanga kényes, magas állapota bántotta Niall fülét. A lány túl kiszolgáltatott volt. Nem evett, csak is olyan ételt, ami gyári volt, vagy bármit, ami az egészségestől eltért. Természet és egy gazdag, elkényesztetett lány?
- Márpedig most azt eszünk. Rendben van, hogy hoztál tojást is, de ha nincs serpenyőnk, mégis hogy esszük meg Drágám? - az utolsó szót már már gúnyolódva mondta, ám hidegvérét megakarta tartani. Ha ő nyugodt, a lány sem lesz ennél kényesebb, és minden helyre jön - egy időre. Helston arca ismét átvette a természetes színét, és hangja kedvességet és szeretet sugallt.
- Azt hiszem a tónál találunk. - tért a témára. Belenyugodott, hogy halat kell ennie.
- Rendben, megyek!
- Várj!
- Miért?
- Vissza fogsz jönni igaz?
- Miért ne jönnék?
- Mert a többiek sem jöttek. - Az az aggódó hang, ami Helston ajkain surrant ki, újra olyan volt, mint akkor, mikor beleszeretett. Törődő és szerelmes hang. Egy apró csókot lehelt a lány homlokára, majd elindult.
Időbe telt, amíg beért az erdőbe, a tóhoz. Amit a lányt mondott kicsit elbizonytalanította, de nem annyira, hogy megtántorodjon: ő nem hitt a legendákba - ha lehet ezt annak nevezni. Az emberek szeretteik elvesztésekor nagyon sok hülyeséget találnak ki a saját nyugtatásukra, és be beszélnek dolgokat az elméjüknek. Niall nem hitte el, amit az emberek pletykáltak. Nem látta, nincs élő bizonyíték. Még tanú sem. A be nem igazolt dolgoktól felesleges félni. Másrészt miért pont ő lenne az az egy, akit épp ebben a pillanatban támadnának meg? Az állatról amiről beszélnek nem sokat tudnak. A fele, sőt egész sok százaléka csak kitaláció. A rendőrök azt mondják a holttestek nincsenek meg, csupán az emberek személyes tárgyai illetve a ruhái. Sokáig arra gyanakodtak, hogy egy tolvaj járkál az erdőben, de miután a rendőrök ezt a pár mondatot leadták a riportereknek, értelmetlennél értelmetlenebb fikciók jöttek fel az emberekből: Egy állat, ami ember húsra szokott, vagy több állat, akik élelem hiány miatt a betévedő emberekből táplálkoznak. Ám a lehetetlen dolgokhoz is volt elég fantázia az embereknek: ember, aki szintén ember húsra szokott. Lehetetlen, hogy egyetlen egy ember kerüljön olyan körülmények közé, hogy ember húshoz folyamodjon! Egyedül nem lehet bírni, kell mellé valaki. Aztán a részletek, hogy hogyan kerülne oda? Miért az ember hús, miért nem az állat? Egyre több kérdés merült fel az emberekben, és Niallban is, annak ellenére, hogy a fiú nem félt, és nem hitt az ilyen fikciókba.
Hamarosan a tóhoz ért, ami oly annyira tiszta volt, hogy inni lehetett volna belőle. A tükörképét tisztán látta benne, a halak különösen izgatottak voltak. Gyorsan kapkodott bele a vízbe, de egyetlen egy halat sem kapott el a puszta kezeivel.
Annyira elmerült a halak gyorsaságától, hogy észre sem vette, hogy áll mögötte valaki. Mikor a lenyugodott tóra nézett, minek azon részén halak már nem voltak, a víz tükrében megpillantott egy alakot. Pontosabban egy lány alakját. Nem ilyedt meg. Hisz mitől? Lehet, hogy ő is eltévedt, és élelmet keresett. Igen, azt keresett. Ám a fiú nem sejtette, hogy az a bizonyos élelem ő maga lesz.
- Elnézést.. ez a te halász helyed, vagy esetleg eltévedtél? - kérdezte illedelmesen Niall. Észrevehetetlenül mérte végig a lányt.
Ruhája tökéletesen illeszkedett gyönyörű alakjára, haja lágyan omlott le, szemei pedig olyan kékek és tiszták voltak, mint a víz, mit az előbb látott. Tekintete meggyőző volt, apró mosolya, mi a szája sarkában bujkált , elbűvölő. Nem értette mit keres egyedül az erdőben. Túl csinos, hogy ne legyen senkije. A lány belenézett Niall szemébe, majd érdekes dolog történt. A lány szeme hirtelen élénk kékebb lett. Csupán pár másodpercig látta ezeket a különös színeket íriszében, mert azok a földet pásztázva hagyták ott a fiút. A lány pillanatok alatt tűnt el a szemei előtt.
- Most mi lesz? - kérdezte a vörös hajú lány a fiútól. Kirándultak. Az erdőtől, mibe bemenni öngyilkosság volt, csupán pár kilóméterre helyezkedett el. - Pár óra múlva sötétedik, nincs fánk, de még hely sem, ahol találhatnánk! Hogy lehettél ilyen figyelmetlen Niall? Az ég szerelmére, mit eszünk így? - esett kétségbe a vörös szépség. Helstonnak hívták, ám jobban szerette a Hell becenevet. Tipikus álom lány volt. Vörös, göndör, hát középig érő haja annyira egészséges, és csillogó, hogy már ránézni is csodálatos volt. Arca oly fehér, mint a porcelán babáké, illata az eper és ananász zamatával vetélkedett, alakját pedig egy gyárilag készített barbi baba is megirigyelné. Emellett volt egy tökéletes barátja. Niallnak hívták. - Sajnálom! Bekészítettem volna, ha nem azzal lettem volna elfoglalva, hogyan tegyem be ezt a bazi nagy táskát, ami a tiéd! Minek hoztál ennyi mindent? Ha eszembe lett volna sem fért volna el már a tűzifa! - emelte fel a hangját a szőke fiú. Veszekedtek. Pont úgy, mint korábban. Mindketten utálták ha kiabáltak egymással, de a kapcsolatuk már rég elromlott, csak ők nem akarták elhinni.
Niall nagyon szerette a lányt. Múlt időben. Eljutott ahhoz a ponthoz, amikor már nem érdekli, hogy a lány mennyire meseszép, ha egyszerűen a viselkedése kibírhatatlan. Persze, a vita vége békülés lesz, hisz a lány végül rájön, mennyire is vonzza Niall külseje. Az egyik pillanatban ordibál, a másikban pedig nyájasan ad puszikat barátja arcára - aki nem mindig nézi ezt jó szemmel, ha éppen a hangulatváltozás pillanatok alatt következik be.
- Jó rendben, van elég tűzifa a mai napra, holnap pedig majd szerzünk valahonnan. Viszont halat kell ennünk.
- Már miért kéne halat? Nem eszek halat! - Hell újra kiakadt, és hanga kényes, magas állapota bántotta Niall fülét. A lány túl kiszolgáltatott volt. Nem evett, csak is olyan ételt, ami gyári volt, vagy bármit, ami az egészségestől eltért. Természet és egy gazdag, elkényesztetett lány?
- Márpedig most azt eszünk. Rendben van, hogy hoztál tojást is, de ha nincs serpenyőnk, mégis hogy esszük meg Drágám? - az utolsó szót már már gúnyolódva mondta, ám hidegvérét megakarta tartani. Ha ő nyugodt, a lány sem lesz ennél kényesebb, és minden helyre jön - egy időre. Helston arca ismét átvette a természetes színét, és hangja kedvességet és szeretet sugallt.
- Azt hiszem a tónál találunk. - tért a témára. Belenyugodott, hogy halat kell ennie.
- Rendben, megyek!
- Várj!
- Miért?
- Vissza fogsz jönni igaz?
- Miért ne jönnék?
- Mert a többiek sem jöttek. - Az az aggódó hang, ami Helston ajkain surrant ki, újra olyan volt, mint akkor, mikor beleszeretett. Törődő és szerelmes hang. Egy apró csókot lehelt a lány homlokára, majd elindult.
Időbe telt, amíg beért az erdőbe, a tóhoz. Amit a lányt mondott kicsit elbizonytalanította, de nem annyira, hogy megtántorodjon: ő nem hitt a legendákba - ha lehet ezt annak nevezni. Az emberek szeretteik elvesztésekor nagyon sok hülyeséget találnak ki a saját nyugtatásukra, és be beszélnek dolgokat az elméjüknek. Niall nem hitte el, amit az emberek pletykáltak. Nem látta, nincs élő bizonyíték. Még tanú sem. A be nem igazolt dolgoktól felesleges félni. Másrészt miért pont ő lenne az az egy, akit épp ebben a pillanatban támadnának meg? Az állatról amiről beszélnek nem sokat tudnak. A fele, sőt egész sok százaléka csak kitaláció. A rendőrök azt mondják a holttestek nincsenek meg, csupán az emberek személyes tárgyai illetve a ruhái. Sokáig arra gyanakodtak, hogy egy tolvaj járkál az erdőben, de miután a rendőrök ezt a pár mondatot leadták a riportereknek, értelmetlennél értelmetlenebb fikciók jöttek fel az emberekből: Egy állat, ami ember húsra szokott, vagy több állat, akik élelem hiány miatt a betévedő emberekből táplálkoznak. Ám a lehetetlen dolgokhoz is volt elég fantázia az embereknek: ember, aki szintén ember húsra szokott. Lehetetlen, hogy egyetlen egy ember kerüljön olyan körülmények közé, hogy ember húshoz folyamodjon! Egyedül nem lehet bírni, kell mellé valaki. Aztán a részletek, hogy hogyan kerülne oda? Miért az ember hús, miért nem az állat? Egyre több kérdés merült fel az emberekben, és Niallban is, annak ellenére, hogy a fiú nem félt, és nem hitt az ilyen fikciókba.
Hamarosan a tóhoz ért, ami oly annyira tiszta volt, hogy inni lehetett volna belőle. A tükörképét tisztán látta benne, a halak különösen izgatottak voltak. Gyorsan kapkodott bele a vízbe, de egyetlen egy halat sem kapott el a puszta kezeivel.
Annyira elmerült a halak gyorsaságától, hogy észre sem vette, hogy áll mögötte valaki. Mikor a lenyugodott tóra nézett, minek azon részén halak már nem voltak, a víz tükrében megpillantott egy alakot. Pontosabban egy lány alakját. Nem ilyedt meg. Hisz mitől? Lehet, hogy ő is eltévedt, és élelmet keresett. Igen, azt keresett. Ám a fiú nem sejtette, hogy az a bizonyos élelem ő maga lesz.
- Elnézést.. ez a te halász helyed, vagy esetleg eltévedtél? - kérdezte illedelmesen Niall. Észrevehetetlenül mérte végig a lányt.
Ruhája tökéletesen illeszkedett gyönyörű alakjára, haja lágyan omlott le, szemei pedig olyan kékek és tiszták voltak, mint a víz, mit az előbb látott. Tekintete meggyőző volt, apró mosolya, mi a szája sarkában bujkált , elbűvölő. Nem értette mit keres egyedül az erdőben. Túl csinos, hogy ne legyen senkije. A lány belenézett Niall szemébe, majd érdekes dolog történt. A lány szeme hirtelen élénk kékebb lett. Csupán pár másodpercig látta ezeket a különös színeket íriszében, mert azok a földet pásztázva hagyták ott a fiút. A lány pillanatok alatt tűnt el a szemei előtt.
Valami féle varázs. Egy különös érzés volt Arianának, amikor újra ember hús illatát érezte. Csábító volt számára. A lány reméli, hogy még sokat találkozik a fiúval: elképesztően kívánta a húsát. Szemei épp olyan kékek voltak mint sajátjai. Nem volt most elemében: eltűnt. Nem volt abban a formájában, hogy a rögtönzött csábítással ölje meg a fiút. Túl fiatal volt, hogy egyből bedőljön neki. A másik, és nehezebb utat választotta: a félő, és szerény lányt. Érdekes menet lesz.
Annyira éhezik a fiú zamatos húsára, hogy már fizikai fájdalmat érez. Nagyon régen evett friss, fiatal embert, ritkán tévedtek be a körülbelül vele egy idő fiatalok, hiszen féltek. Féltek a sok hamis legendától, történettől, kitalációktól. Hogy miért hamis? Az emberek állatnak hiszik őt. Egy emberre szokott vadnak. Nem szeretné, ha kiderülne kiléte, valószínűleg vizsgálat alá vetnék, vagy a rosszabb véglet, megölnék. Valamilyen szinten örült volna egy kis " elismerésnek ". Hogy igen is, ő egy ember, akitől az emberek félnek, aki egymaga él a sötét erdőben, aki eltartja magát, még ha rossz dolgokkal is.
Gondolatai újra visszatértek a káprázatos illatra. A fiúéra. Akarta. Enni akarta, feldarabolni, és érezni a zamatos ízt. Vágyott rá. Csak reménykedni próbált, hogy újra látni fogja, és sikerülni fog a kisujja köré tekernie a fiút.
Annyira éhezik a fiú zamatos húsára, hogy már fizikai fájdalmat érez. Nagyon régen evett friss, fiatal embert, ritkán tévedtek be a körülbelül vele egy idő fiatalok, hiszen féltek. Féltek a sok hamis legendától, történettől, kitalációktól. Hogy miért hamis? Az emberek állatnak hiszik őt. Egy emberre szokott vadnak. Nem szeretné, ha kiderülne kiléte, valószínűleg vizsgálat alá vetnék, vagy a rosszabb véglet, megölnék. Valamilyen szinten örült volna egy kis " elismerésnek ". Hogy igen is, ő egy ember, akitől az emberek félnek, aki egymaga él a sötét erdőben, aki eltartja magát, még ha rossz dolgokkal is.
Gondolatai újra visszatértek a káprázatos illatra. A fiúéra. Akarta. Enni akarta, feldarabolni, és érezni a zamatos ízt. Vágyott rá. Csak reménykedni próbált, hogy újra látni fogja, és sikerülni fog a kisujja köré tekernie a fiút.
Sziasztok Drágák!
Először is van egy jó, és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? Egye fene, leírom a rosszat.
Rengeteget késtem, tudom, és nagyon sajnálom. Most lenyomhatnák egy sablon dumát, hogy nincs gépem, nem érek rá, suli, satöbbi. Az igazi és teljesen mértékben őszinte válasz a következő: Nyolcadikos vagyok. Nincs időm a tanulás mellett leülni a géphez mindennap és írni egy kicsit, bár tehetném, hisz oda vagyok ezért a történetért! E mellett rengeteg fellépésen voltam, messze és nagyon későn értem haza, ez egész hétvégén így volt. Vannak ihleteim, jól haladnak a dolgok, itt vagytok nekem Ti, olvasók. A RÉSZEK KIKERÜLNEK. És általában hétfőn. Viszont lesz mikor kések, ezt aláírom és el is árulom. Az őszi szünetben, sőt ahogy le megy a felvételim, annyira sűrűn kaptok már részt, hogy ti kéritek majd, hogy hagyjam abba! :)
Nos, akkor a jó hír: A negyedik fejezetbe már bele is kezdtem, mert egy picit több időm volt. Rajtatok múlik, mikor teszem ki. Öt rendszeres olvasóm van, szeretném ha véleményt írnátok nekem, vagy erről a részről, vagy az eddigiekről.
Ez a rész most elég rövidke lett, de a többi bonyodalmat későbbre terveztem, így ebbe csak ennyi esemény fért.
Ez a rész most elég rövidke lett, de a többi bonyodalmat későbbre terveztem, így ebbe csak ennyi esemény fért.
Jó olvasást Nektek!
Hatalmas ölelés, Tekla.
