Bevezető, avagy Prológus

Ariana Parden

Kezeit lassan csúsztatta a fiú arcára, melyen ragadozóktól szerzet vörös karmolásokat fedezett fel. A lány csuklójával könnyedén törölte le a vércseppeket, majd pár észrevehetetlen mozdulattal szájához emelte, és finoman nyalta le azt. A fémes íz helyett méz édes ízek lepték el ínyét. Közelebb hajolt a kipirosodott fiú arcához, incselkedés gyanánt ajkait a vérző szájához emelte, majd ahogy egy ponton összeértek, a lány pillanatok alatt harapott bele a pirosló ajkakba. A fiú felszisszent, vére kibuggyant, a lány pedig huncutan mosolyodott el. Kecses ujjaival átszelte a sebet, majd a vöröslő folyadékot, mi az ujjaira ragadt finoman nyalta le. A fiú csókot kezdeményezett. Elfogadta. Ahogy nyelveik egymásra találtak, a lány késztetést érzett a harapásra. Erősen  mélyesztette fogait a fiú nyelveibe, mire az durván lökte el magától. Szemeiben zavartság látszott, ám ahogy meglátta a lány élénk kéken fénylő szemeit, az átváltott félelembe. De már késő volt. A lány többet akart!

 Kívánatosan indult el a srác felé, szemeit végig rajta tartotta, és ez kölcsönös volt. Ám más okokból. Hamar odaért a fiú vállához, ám pár centire tőle megállt. Várt. Várt, hogy a kiszemelt reagáljon. Közben az illatok bombázták a lányt. Az izzadság szaga, a fiú természetes illata, a vér aromája..Nem bírta tovább. Durván túrt bele a fiú koromfekete hajába, és azzal a lendülettel magához rántotta. A fiú szemei kippatantak, de mire reagálni tudott volna, a lány egy kést döfött a vállába, megvárta még elvérzik. Ezek után könnyedén fogyasztotta el az éjszakában szerzett zsákmányát.

Ha azt hitted, hogy a kannibalizmus kihalt, ki kell, hogy ábrándítsalak.